A mozgás és a multivitaminok is segítenek az egészségem megőrzésében

Kisgyerekként a lételemem volt a sport, rengeteg fölös energiám volt, amit így nagyszerűen le tudtam vezetni. Emellett a csapatsportok segítségével rengeteget tanultam önmagammal és a társas léttel kapcsolatosan: milyen másokkal ilyen szorosan együtt haladni, közös célokért küzdeni, konfliktusokat megoldani, közösséggé formálódni.

Sajnos már nincs annyi időm a sportra, mint gyerekkoromban és kamaszként, de még mindig az életem fontos része. Ha tehetem, akkor a szabadban edzek vagy közösségekbe járok mind a mai napig, ez nem változott. Ugyanakkor mind az időbeosztásom, mind az elmúlt évek eseményei arra lökdöstek, hogy újragondoljam a sportolási szokásaimat, hiszen gyakran szorultam be a négy fal közé, és úgy kellett megoldanom a mozgást.

Már tavaly beszereztem egy szuper szobakerékpárt, ami megmentett a hideg évszakokban. Nagyon szeretek tekerni, de hideg időben valamiért még beöltözve sem. Ezzel ellentétben a futást télen szinte jobban szeretem, mint enyhébb időben, szóval nem állok le akkor sem, ha igazán hidegre fordul az idő – nemhiába vettem a drága futószettem, ami tökéletesen átmelegít! Mostanság azonban sokat gondolkoztam azon, hogyan tudnék még egy kis mozgást csempészni otthonra a kis aerob edzéseken és a szobabiciklin kívül is – leginkább olyan tevékenységet kerestem, ami utóbbira hajaz, azaz hogy tudok mellette mást is csinálni. Mondanom sem kell, az időhiány örök mumusom, és örültem neki, hogy egy-egy munkával kapcsolatos e-mailezést vagy családi telefont el tudtam már intézni otthoni tekerés közben, de szerettem volna a következő fokozatra kapcsolni. Ezért örültem meg nagyon, amikor felfedeztem, hogy a futópadoknak megjelentek a mondhatni “lightosabb” verziói a piacon, amelyeknek fő előnye a kompaktság. Nemcsak hogy könnyen tárolhatók, de szétnyitva sem foglalnak sok helyet. Ez pont tökéletes ahhoz, hogy az álló munkavégzéshez is alkalmas (állítható munkalapos) asztalom alá becsúsztassam, így egy erőteljes sétát és egy lazább kocogást is végigvihetek bizonyos munkafolyamatok közben. Innentől biztos nem kell tartom attól, hogy kilométerhiányom lesz, és a lakás sem hat zsúfoltnak az edzőeszközöktől.

Multivitaminokat is szívesen fogyasztok az év minden szakaszában, de télen különösen érdemes erre odafigyelnie mindannyiunknak. A Biocity kínálatában található multivitaminok minőségében teljesen megbízom, ugyanis én és a család néhány tagja is elégedett vásárlójuk. A kínálatukban mindenki megtalálhatja a nemre, korra, szükségleteire és pénztárcájára szabott legjobb megoldást. Ha az oldalukra kattintunk az előbbi linken, egyből a multivitaminok kínálatához kerülünk. A legnagyobb számban a Vitaking termékei közül válogathatunk, emellett a Dr. Chen, Jutavit, Bioco, Gal és Energy márkák is képviseltetik magukat a sorban.

multivitaminok

A legkisebbeknek gumivitamin formában készül a vitaminokat rejtő készítmény. Az étrend-kiegészítő 3 éves kortól adható (felnőttek is használhatják!), számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, mentes mindenféle mesterséges színezéktől és aromától.

A Vitaking Mega Vitamin tablettái kifejezetten a tinédzserek számára lettek kifejlesztve. Előnyük, hogy pont a megfelelő mennyiségben tartalmazzák a számukra szükséges értékes összetevőket, valamint a tabletták kis mérete miatt egyszerűen lenyelhetőek.

A Jutavit Multivitamin Immunkomplex tabletta a felnőtteket célozza meg, míg a Senior 50+ verzió az idősebb korosztályt. Mindkét verzió nyújtott felszívódású, amely a magasabb fokú hasznosulást szolgálja.

Létezik külön női és férfi vitamin, mégpedig a Dr. Chen kínálatában. A női verzió fő alkotóeleme az angyalgyökér, míg a férfiak egészségét a ginseng gyökér segíti.

Személyes nagy kedvencem a Gal multivitaminok, a dizájnos külső egy igazán nagy szakértelemmel, modern megközelítéssel (minden összetevőt az ideális mennyiségben és formában tartalmaz a termék) összeállított étrend-kiegészítőt rejt. A legújabb kutatásokat veszik termékfejlesztésük alapjául, alapanyagaik jelentős részét organikus gazdaságból szerzik be. Kapszulát, italport és cseppeket is találunk a kínálatukban, ami igazán komplex kúrát biztosít.

Nem csak a Gal étrend-kiegészítőinél, hanem más termékeknél is érdemes elolvasni a vásárlói értékeléseket, ugyanis nagy segítségünkre lehetnek vásárláskor. A multivitaminok közti válogatást a weboldal praktikus felépítése is megkönnyíti. Lehetőségünk van a minimum és maximum ár szerinti szűrésre, ha a pénztárcánk szerint szeretnénk kiválasztani a számunkra legjobb opciót. Ha márkahűek vagyunk, gyártó szerint is le tudjuk válogatni a termékeket. Vitamin jellemző és értékelés (hogy hány csillagos a termék) alapján is érdemes rászűrni a multivitaminokra.

Ha már a weboldalról van szó, mindenképpen szeretném megjegyezni, mennyire felhasználóbarát és jól felépített. Emellett kevés ilyen biobolt webshopot tudok, ami megjelenésében is ilyen igényes és egységes. Érdemes vásárlói profilt létrehozni, ugyanis praktikusabb, például kedvenc termékeinket elmenthetjük. A hírlevélre is ajánlott feliratkozni, ugyanis így számos akcióról, kedvező ajánlatról és újdonságról tudnak értesíteni bennünket.

A multivitaminokat személyesen is beszerezhetjük, főleg, ha Csongrád-Csanád megyeiek vagyunk vagy éppen arra járunk, ugyanis a Biocity Biobolt üzlete Szegeden található. A weboldalon részletes bemutatkozást olvashatunk, amiből megtudhatjuk a Biocity történetét az indulástól egészen napjainkig. A több mint 10 éve indult üzlet Szeged egyik frekventált helyén található (külön érdekesség, hogy többszöri költözése során ugyanazon a környéken maradt, sőt, utoljára azonos utcában), az Anna-fürdő és az ikonikus Anna-kút, valamint a Széchenyi tér környékén. A Biocity üzlete mai formájában 2017-ben indult, közel 200 négyzetméteren, nagyjából 8000 féle termékkel, amelyek közt megtalálhatóak az alapvető élelmiszerek, étrend-kiegészítők – például a multivitaminok -, tisztítószerek és egyéb drogériás termékek. Országosan a Biocity Online shop segítségével (amelynek egy részét már az előbbiekben bemutattam) tudnak rendelni a kedves vásárlók.

A szállítás feltételeit a weboldal alsó részén találjuk. Amennyiben 12 899 Ft-ért vagy az alatt vásárolunk, 1290 Ft-ot kell fizetnünk a szállításért, 12 900 Ft-tól azonban ingyenes. Rendelhetünk saját vagy munkahelyi címünkre is, amennyiben nem tudjuk átvenni a csomagot, a futár másnap és harmadnap is megkísérli a kiszállítást.

Pick Pack Pontra történő szállítás esetén ugyanazok az összeghatárok érvényesek, mint az előző opciónál, így szintén megéri 12 900 forintnyi terméket összeválogatni kosarunkba. Itt egy hetünk van átvenni a csomagot, miután megérkezik az általunk kiválasztott 500 átvevőpont egyikére (sms-ben kapunk értesítést).

Egy új opció is elérhető, az úgynevezett Csomagpontokra is kérhetjük a küldeményt, itt 6899 Ft-ig 690 Ft-ba kerül a kiszállítás, 6900 Ft-tól pedig ingyenes. Fontos, hogy ez az opció csak kisebb. 1 és 5 kg közötti csomagok esetén vehető igénybe. A legújabb csomagküldő szolgáltatás közel 300 átvevőhellyel működik.

A házhoz történő megrendelés kiszállítási ideje várhatóan 2-6 munkanap, míg a másik két lehetőség esetén előreláthatóan körülbelül 5-6 munkanap szerint alakul.

Fizetési módok tekintetében utánvétes fizetésre a futároknál csak készpénzzel van mód, Pick Pack Pontokon és Csomagpontokon a helytől függően készpénzes vagy kártyás fizetésre. A webáruházban történő bankkártyás fizetések az OTP Bank SimplePay rendszerén keresztül történnek, amely gyors és biztonságos.

Egy szónak is száz a vége: szeretem a Biocity webshopját, mert megbízható minőséget szállítanak könnyedén és gyorsan, gyakoriak náluk az akciók, és az esetleges megkeresésekre is hamar és készséggel reagálnak.