Biciklitől a napelemig: utunk a környezetbarát háztartás felé

Most már néhány éve annak, hogy környezetvédelmi, kényelmi és anyagi okokból kifolyólag biciklire váltottam. Sőt, bringára váltott már az egész család. Vészhelyzetek esetére ettől még megvan az autó, de nagyjából havi egyszer szoktuk elővenni, mikor elmegyünk nagybevásárlásra, és esetleg olyankor gurulunk még ki vele a garázsból, ha azzal megyünk nyaralni. A férjemmel pedig azon kezdtünk gondolkodni, hogy teszünk néhány újabb környezettudatos lépést, az új projekt így a napelem lett.

Azért azt hangsúlyozom, hogy nem tartom magunkat rossz embernek, de valami kiemelkedően jók sem vagyunk. Nyilván számít az, hogy tényleg kevésbé terheljük a környezetet, mióta bringázunk, de az sem elhanyagolható, hogy rengeteget spóroltunk a benzin, arról nem is beszélve, hogy a sok tekeréstől jobb formában vagyunk, mint valaha, és egyetlen forintot sem hagytunk érte ott az edzőteremben.

Tehát a napelem sem pusztán környezetvédelmi okból fordult meg a fejünkben, mármint nyilván az is fontos, de mint ahogy például erről a napelempalyazatok.hu oldalon is lehet olvasni, egy jó napelemes rendszer néhány éven belül visszafizeti a saját árát, aztán kvázi profitot kezd termelni, hiszen azon a ponton túl, hogy visszajött a napelemes rendszer ára, már spórlás az, hogy a közüzemi számlák közül az áramszolgáltatótól 0 forintos számlánk fog érkezni.

Egyébként ezt is a fentebb említett oldalon tanultam, ahol tényleg nagyon informatív cikkeket lehet találni a napelemekkel kapcsolatban, és tényleg minden válasz megvan az általában felmerülő kérdésekre. Egyedül kábé azzal kapcsolatban nehezebb tájékozódni, hogy jó, jó, de akkor mennyire is kerül a napelem, viszont az is tökéletesen ki van fejtve, hogy ez az azért nem olyan egyszerű, mert minden napelem rendszer specifikus, sokat számít a vásárló igénye, már gondolok itt arra, hogy milyen teljesítményű napelemes rendszerre van szüksége az adott háztartásnak.

napelem

Párszor átolvasgattuk ezeket a cikkeket, és megvitattuk alaposan a férjemmel, hogy mennyire érné meg nekünk ebbe belevágni, aztán abban maradtunk, hogy mivel a Pentele Solar ‒ a napelempalyazatok.hu oldalt üzemeltető vállalkozás ‒ azt ígéri, hogy az első helyszíni felmérésük teljesen ingyenes, arról nem is beszélve, hogy amíg nem voltak a helyszínen, addig nem is tudják megállapítani, hogy egyáltalán lehetséges-e a napelem telepítése a tetőszerkezetre, mindenképp fel fogjuk venni velük a kapcsolatot. Kijönnek, megnézik, kapunk egy árajánlatot, azt meg vagy el tudjuk fogadni, vagy nem.

Így is tettünk tehát, írtunk nekik az oldalukon keresztül, ők visszahívtak és már egyeztettük is az időpontot a helyszíni kiszállásra. Egy nagyon kedves kolléga érkezett, percre pontosan, mint ahogy ígérte, maga a felmérés sem tartott sokáig, és végül abban maradtunk, hogy árajánlatot is kapunk hamarosan, viszont úgy látja, hogy a tetőszerkezetünk több mint megfelelő arra, hogy napelemet telepítsünk rá.

Ezek után izgatottan vártuk az árajánlatot, ugyanis úgy voltunk vele, hogy megadtunk egy keretet, amibe, ha beleférünk, belevágunk, ha nem, akkor nem fogunk addig napelemes rendszert telepíteni, amíg nem sikerül valamilyen jó lakossági napelemes pályázatra lecsapni, és sajnos azokból kevés szokott lenni. Végül megérkezett az árajánlat, és én nagyon megkönnyebbült voltam, mert néhány százezer forinttal bőven a keret alatt maradtunk, tehát azonnal jeleztünk is vissza, hogy nekünk ez tökéletesen megfelel így.

Ezután néhány héten belül már ott is volt a használatra kész napelemes rendszer a tetőnkön. Egyébként is csak azért telt hetekbe, mert az adminisztratív ügyintézés volt az, ami picit elhúzódott, maga a telepítés egyébként egyetlen napot igényel. A következő projektünk ezek után pedig az lesz, hogy a benzines autónk majd elektromosra cseréljük!