Egy táskával akartam meglepni a bringamániás szerelmem

Egy pár hónapja beköltöztem Budapestre. Ez azt jelentette, hogy folyamatosan tömegközlekedtem – jaj, bocsátnat, most már “közösségi közlekedés” néven fut ez az igazán alulértékelt, utánozhatatlan közösségi élmény. Egy baj van, a közösség sokszor alpári, büdös, és olyan sok tagból áll, hogy a közösség egyénei fuldoklóra nyomják egymást. Biztos velem van a baj, de úgy döntöttem, inkább kivonom magam ebből a csodálatos világból, és kerékpáron próbálom megközelíteni az úti céljaim.

Ezzel egy baj volt, utoljára kb. akkor ültem bringán, mikor 5 évesen a nagyfater megtanított a használatára. Felmentem a használt termékek piacára, és elkezdtem keresgélni. Tetszett a fixi bringák filozófiája, a fék nélküli száguldás, de újrakezdőként jobbnak láttam valamilyen fékkel is felszerelt kétkerekűvel megajándékozni magam. Így jutottam hozzá a 6 sebességű, csúnya városi bringámhoz pár ezer forintért. 

Hatalmas izgalommal vágtam neki az útnak az első nap, az egyetemre akartam eljutni. Egyszer elestem, kétszer majdnem bukfenc lett a vége, és hangos dudálásokkal is buzdított néhány türelmetlenebb autós, de végül eljutottam a kampuszra, és nagyon büszke voltam magamra. Ez a bénázós időszak kb. egy hónapig tartott, aztán elkezdtem figyelni a városi vagányokat, akik az autók között cikáztak, és végül én is azzá váltam. Ráfüggtem az adrenalinra, amit a húzós szituációk váltottak ki a szervezetemben. 

Két hónap múlva már bringafüggő voltam, és mindenféle bringás csoportokba beléptem. Eljártunk hegyi túrákra – ekkorra már 3 különböző bicóm volt, 3 különböző terepre – országúti tekerésekre, és saját szervezésű sprintversenyekre is. Az egyik túrán megismerkedtem egy meglehetősen extravagáns kisugárzású lánnyal, és hamar tisztává vált, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy bringás barátság. Ő is hozzám hasonló fanatikus volt, igaz, már sokkal régebb óta mozgott bicajos körökben. 

Rengeteget tekertünk együtt, több napos túrákon is részt vettünk és ami a kedvencem volt, hogy egyszer vett egy nagyon béna tandem biciklit is, azzal is sokat szórakoztunk. A bringa mellett a táskákat imádta, úgyhogy mikor eljött a szülinapja, nyilvánvaló volt, mit veszek neki. 

Ez persze fejvakarást okozott, mert még sosem vettem női táskát, de szerencsére a nővéremre itt is számíthattam, küldött egy linket, amire rányomva egy olyan oldalra jutottam, aminek a böngészőfülén a “Hátitáskák – Anna táska webáruház” szöveget olvastam. Egyből jó helyen éreztem magam, úgyhogy belemerültem a számomra eddig ismeretlen női táskák világába. 

Szerintem nem meglepetés, egy webshopról van szó, méghozzá az Annatáska nevű üzletről. Itt mindenféle kiváló minőségű, szépséges táskát találunk, például a már említett hátitáskákat is. 

Akik szeretik a vidám, színes darabokat, azoknak biztos elnyerik a tetszésüket a tarka olasz női hátitáskák. Ezek kedves, színes darabok, érdekes mintával, jól feldobják a hétköznapi öltözéket. 30.000 Ft körül mozog az áruk. A weboldal úgy van kialakítva, hogy ha a listázott termék fölé húzzuk az egeret, megnézhetjük a táska mindkét oldalát. Rákattintva a termékre részletesen belemehetünk az adatokba és több képen is megcsodálhatjuk a nekünk tetsző darabot. Az adatok résznél megtudakolhatjuk a márkát, a típust, a színt és az extra tulajdonságot, ami általában az anyaghasználatot jelenti. Nagyon király, hogy pontos méretet is írnak, így be tudjuk lőni mégis mekkora táskát veszünk magunknak. 

Az, aki nem szereti a tarkabarka kivitelezést, de rá van kattanva az olasz gyártású hátitáskákra, talál sima barna, fekete és piros-fehér-fekete tatyókat is. Ezek is nagyon jól néznek ki. 

Na de szakadjunk le kicsit az olasz táskákról és nézzük a többi darabot. Az én kedvencem egy bőrből készült darab lett, aminek az alapszíne fekete és emellett barna és vörös színekkel kombinál. Tettek hozzá egy enyhe koptatott hatást, így igazán urban beütése van. Az alján feltűnő varrással hangsúlyozták a táska körvonalait, ami szintén sokat dob a kinézeten. A legjobb rész pedig a táska hátulján található grafika, ami egy lányt ábrázol és olyan szövegeket, hogy “are you who u want to be”.  Praktikusan 3 cipzározható részre osztották, hogy a végtelen mennyiségű holmi, amit a nők a táskáikba tudnak tenni kényelmesen, szortírozva elférjen benne. Méreteit tekintve 34*40*16 cm, ami pont kényelmesen elfér a háton. Ez összességében 30.990 Ft-ba kerül. 

Meglepetésemre a hátitáskákat böngészve, férfi darabokat is találtam. El is nyerte a tetszésem egy szép nagy, fekete hátizsák, ami csatokkal és rögzítőmadzagokkal volt felszerelve. Letisztult kialakításának köszönhetően még elegáns megjelenést igénylő szituációkban is helytálló hátizsáknak tűnt. Méreteit tekintve 28*45*14 cm, amiben kényelmesen elférnek a füzetek, a laptop és még egyéb hasznos kiegészítők. Oldalára üvegtartót is raktak, ami bringás szemszögből külön pluszpont. Ráadásul ez a táska – mint sok másik is a webshopon – akciósan kapható, 21% leárazással, ami azt jelenti, hogy az eredeti, 22.990 Ft-os ár helyett csak 18.162 Ft-ot kell fizetni, amíg az akció tart. 

Az Annatáska oldala persze sokkal többről szól, mint hátitáskák. Találunk itt mindenféle jó cuccot. A főoldalon felül egy menüből kiválaszthatjuk a kedvenc táskamárkánkat. Lefelé haladva találunk egy mozgó bannert, ahol különböző termékeket hirdetnek. A banner mellett jobbra kiválaszthatjuk, hogy női vagy férfi táskákat keresünk. Tovább haladva lefelé a kiemelt ajánlatokhoz jutunk. Ezek olyan termékek, amiket a webshop üzemeltetői válogatnak össze, és 10-35% kedvezménnyel vásárolhatók meg. A táskák mellett találunk kiemelt övet és pénztárcát is. Tovább görgetve lefelé egy másik termékajánló sáv ajánlja a legdizájnosabb, és legjobb akcióval kapható darabokat. 

Bal oldalon egy menüt találunk, ami lehetővé teszi a kényelmes válogatást. Itt beállíthatjuk, hogy márkák szerint jelenítse meg a termékeket az oldal, vagy, hogy csak pénztárcákat vagy öveket listázzon nekünk. A kényelmes felülethez elegáns dizájn társul. A webshop kellemes kávészíneket használ, ami olyanná teszi a vásárlói élményt, mintha valamilyen elit üzletben járnánk. 

Az Annatáskának hírlevele is van, amire érdemes feliratkozni. Azonnali információt kaphatunk a legújabb akciókról, kuponokról és újdonságokról. Ha feliratkozunk és regisztrálunk is, akkor extra pontokat is szerezhetünk, ami további kedvezményeket jelent. A kapott pontokat akár az első vásárlásnál is felhasználhatjuk. 

Érdemes pár szót ejteni a vásárlás menetéről is. Ha megtaláltuk a számunkra kedves terméket – ebben segít a márka szerinti bontás, a keresőmező és a szűrőrendszer is – akkor mehet a kosárba. Mielőtt behelyezzük, kiválaszthatjuk, hány darabot szeretnénk. A kosarat a jobb felső sarokban találjuk, egy bevásárlószatyor ikon jelzi, ami piros lesz, ha fölé húzzuk a kurzort. Ha van már termék benne, akkor egy kis szám jelzi, hogy hány különböző árucikkről van szó. A kosár ikonra kattintva megnézhetjük milyen értékben válogattuk össze a táskákat és kiegészítőket, valamint pontosan milyen cuccokat raktunk bele. Lehetőségünk van itt törölni, teljes oldalas nézetben megtekinteni a kosár tartalmát vagy egyből a pénztárhoz menni. A pénztárnál kiválaszthatjuk, hogy regisztrált tagként vásárlunk-e, vagy regisztráció nélkül. Ajánlott az előbbi opció mellett dönteni. Az alapadatok, szállítási mód és fizetési mód megadása után készen is vagyunk a rendeléssel, és a kiválasztott termékek 1-3 napon belül meg is érkeznek. 

Ha márkás táskára vágysz, látogass el a “Hátitáskák – Anna táska webáruház” oldalra, vagy az Annatáska webshop bármelyik másik menüpontjába, mert itt csak jó minőségű, kiválóan megalkotott darabokat találsz!