Régi évfolyamtársaim közül egy páran olyan negyedévente elmegyünk egy biciklitúrára. Sok helyen voltunk már, Borsodban, Bács-Kiskunban, Békésben, de a Dúnántúlra most mentünk el először, igaz, a szokásos hat fős csapat helyett most csak négyen, Timi, Léna, Norbi és én.
Nagyon élveztük, három éjszakára foglaltunk szállást, s így négy napon keresztül tudtunk tekerni szebbnél szebb tájakon.
Az első nap csak olyan negyvenöt kilométert mentünk, de aznap eleve fáradtan és későn kezdtünk a biciklizésbe, hiszen Szegedről indultunk hajnalban vonattal, biciklistül.
Második nap aztán már kilencven kilométert mentünk, és megnéztünk egy kisállat-kiállítást is, sőt elmentünk egy kézműves vásárba is, ahol végül még bográcsos lecsót is ettünk, úgyhogy a szállásra mosolygós, jóllakott napközisekként tértünk vissza enyhén sajgó tagokkal. Egyébként a szállásadóink, Mari néni és a fia, Laci végtelenül kedvesek voltak, s természetesen ez nem kis részben játszott bele abba, hogy a túrának mind a négy napja végül ennyire jól telt.
A harmadik napon megint sokat mentünk, ezúttal több mint száz kilométert, és Timi ekkor kezdte el mondogatni, hogy milyen érdekes, mennyi napelemes házikó van errefelé. Elvétve Kelet-Magyarországon is látni persze ilyesmit, de itt volt néhány falu, ahol tényleg egészen sokat láttunk.
Aztán este, amikor visszaértünk a szállásra, és nekiláttunk a vacsoránk elkészítéséhez, Léna újra felhozta ezt a témát, hogy ti. miért is nincs nekünk napelemünk, mindannyian magánházban lakunk, fel lehetne ugyanígy szereltetni, és hát gondoljunk bele, ha már a szemetet szelektíven gyűjtjük és nem használunk műanyag zacskókat sem, akkor időszerű volna szintet lépni és elkezdeni takarékoskodni az elektromos árammal is.
Természetesen egyetértettünk Lénával, de Timivel szinte egyszerre mondtuk a varázsszót, hogy no igen, de miből. Léna erre nem nagyon tudott mit mondani, viszont ahogy elkezdte fejtegetni, hogy hát spórolni kell kicsit, egy évet mondjuk, akkor Mari néni váratlanul odafordult hozzánk a 2-3 méterrel odébb felállított teregetőtől, és azt mondta, hogy dehogy kell egy évig spórolni, hiszen 0%-os THM-mel lehet rá hitelt kapni, azaz egy fillérrel sem kell többet visszafizetni, mint amennyit felveszünk.
Mari néni tájékozottságán mindannyian meglepődtünk kicsit, de onnantól kezdve, hogy felmutattott a hátsó tetőre, kétség sem fért hozzá, hogy pontosan tudja, hogy mit beszél. Bizony-bizony, a tető tele volt napelemmel.
Mari néni pedig elmesélte, hogy a fia találta ki úgy egy éve ezt a dolgot, s miután körbekérdezett néhány ismerősnél, két helyről is ugyanazt a céget ajánlották neki napelem pályázatok kapcsán.
A pályázás egyébként nem volt bonyolult, csupán néhány alapvető feltételnek kell megfelelni, s ezután az ingatlan energiaszükségletének függvényében meghatározott napelemrendszerre választható futamidejű, de legfeljebb húsz éves hitelszerződést kap az ügyfél a Magyar Fejlesztési Banktól.
Norbi, mint négyünk közül a leggyakorlatiasabb ember a távolabb barkácsoló Lacitól el is kérte a cég weboldalát, úgyhogy vacsora közben már mindannyian ezt nézegettük és napelem pályázatok terén tényleg minden fontos információ megtalálható itt, így a pályázási feltételek és a pályázati számok is. Budapesten, illetve Pest-megyében a VEKOP-5.2.1-17, Pest-megyén kívüli ingatlanoknál pedig a GINOP-8.4.1/A-17 számok alapján lehet bővebb információhoz jutni.
Másnapra aztán elhatároztuk, hogy belevágunk a dologba, s bár a dunántúli túránk még csak 3 hete, hogy véget ért, már mindannyiunknak megvan a szerződése, sőt, Timinél és Norbinál már a munkálatok is megkezdődtek.